2006-ban indult útjára a középkategóriában a BMW Motorrad új F 800-as sorozata, ami egyben a bajor cég negyedik motorcsaládja lett. Az elsőként debütált sportos F 800 S és a túraorientált F 800 ST után, 2008 tavaszán piacra került a GS hagyományokat ápoló F 800 GS és F 650 GS enduro.
A 2008. évi milánói EICMA-n újabb taggal - egy maximális motorozási élményt nyújtó sportos és dinamikus naked-bike-kal - gyarapodott a fenti modellek sora. Az R 1200 R és a K 1300 R mellett az új F 800 R a BMW harmadik városi "élményroadstere".
Az új modellt az F 800 S-ből ismert 798 cm3-es, hengerenként négyszelepes, soros kéthengeres motor hajtja, amely már a család többi tagjában is bizonyított nagy nyomatékával, közvetlen gázadási reakciójával és csekély fogyasztásával. A módosított fojtószelep-kinematikának köszönhetően most még előnyösebb viselkedés és teljesítmény-kifejtés jellemzi.
Névleges teljesítménye 87 LE, 8.000-es, maximális forgatónyomatéka pedig 86 Nm 6.000-es percenkénti fordulatszámon. A motor nyugodt járásáról a motorkerékpár-sorozatgyártásban egyedülálló megoldás gondoskodik: kiegyensúlyozó hajtókar csillapítja az első- és a másodrendű tömegnyomatékot, így amellett, hogy nagyon finom a járása, egyúttal nagyban javítja az F 800 R vezethetőségét.
A nagyobb méretű K 1300 R roadsterrel formai rokonságban álló, hangsúlyozottan sportos és dinamikus F 800 R pontosan olyan menetteljesítményekkel és -tulajdonságokkal rendelkezik, amilyeneket lendületes külseje alapján elvár tőle az ember. Eleve nagyon jól gyorsul, és rövid áttételezésű 4-6. sebességfokozata jóvoltából kimondottan rugalmas is.
Élénk motorja mellett 177 kg száraz és 199 kg menetkész tömegének köszönheti robbanékonyságát, a sportos naked bike jelleget hangsúlyozó kétágú lengővillára épülő futóműnek és a szekunderhajtásként alkalmazott O-gyűrűs láncnak pedig előnyös menettulajdonságait.
Energikus roadsterről lévén szó, a futómű példásan jó irányíthatóságot, valamint felettébb élénk és pontos kormányreakciót szavatol, kimondottan élvezetessé téve a kanyarokat. Mindemellett az F 800 R nagy sebességénél, például autópályán is rezzenéstelenül tartja az irányt.