2010 újdonságai
S 1000 RR

2010 újdonságai
R 1200 GS

2010 újdonságai
R 1200 GS Adventure

2010 újdonságai
R 1200 RT

A bajor gyári csapat számára Troy Corser szerezte meg az első pole-t, valamint a második dobogós helyezést

2010. Június 28.

A BMW Motorrad Motorsport versenyzője, Troy Corser megszerezte a csapat történetének első pole pozícióját, valamint második dobogós helyezését, amikor harmadik helyen ért célba a hétvégi, Misano-ban rendezett WSBK futam első versenyén. A BMW S 1000 RR-rel versenyző ausztrál, karrierjének 130. dobogós végeredményét és 50. harmadik helyezését ünnepelte. A hétvége második versenyén Corser a 10. helyen ért célba.

A csapat másik versenyzője, Ruben Xaus feladni kényszerült a versenyt, miután motorjának olajvezetéke elmozdult és a forró kipufogóval érintkezve megégett.

A boldog Troy Corser a verseny után így nyilatkozott: „Nagyon elégedett vagyok, hogy ilyen jól sikerült ez a hétvége! A csapatnak az eddigi legjobb teljesítményét sikerült nyújtania – egy hétvégén az első pole pozíció és a második dobogós helyezés megszerzése igencsak figyelemre méltó. Kicsit azonban csalódott is vagyok, mert az időmérő után úgy éreztem, akár mind a két versenyt is meg tudnám nyerni. Sajnos a második verseny előtt csináltunk néhány apró módosítást a hátsó kerék beállításainál, amik nem hozták meg a kívánt hatást, azonban az S 1000 RR már a legrégebbi csapatok gépeivel is konkurálhat.” – mondta el az ausztál versenyző.

Ruben Xaus szintén adott egy rövid interjút a hétvége után: „Ezt a napot el kell felejtenem. Sajnos nem az ideális forgatókönyv szerint zaljottak az események. Az olajvezetékkel történt problémákon felül a második versenyen a térdem is megsérült, amikor oldalról nekem ütközött egy másik versenyző. Bár versenyben maradtam, de erős fájdalmat éreztem a térdemben, főleg kanyaroknál. Mint kiderült elhagytam a térdvédőmet, így szinte puszta térddel döntöttem a motort a kanyarokban. Igyekszem felgyógyulni a következő, imola-i tesztekre.” – nyilatkozta a Xaus.

A Superbike Világbajnokság (WSBK) következő futamát Brno-ban rendezik 2010. július 11.-én.

A FIM Superstock világbajnokság ötödik futamát is megnyerte Ayrton Badovini és a BMW S 1000 RR, most 2,576 másodperccel győzött francia riválisa, Maxime Berger előtt a BMW Motorrad Italia versenyzője. Az összetettben Ayrton-nak így 125 pontja van, 59 pontra növelte előnyét Maximmal szemben. A BMW 125 pontjával vezeti a gyártók versenyét.



A BMW Motorrad versenyzője harmadik lett a monzai futam második versenyén

2010. Május 10.

Történelmi jelentőségű volt a múlt hétvége a BMW Motorrad superbike csapata számára, hiszen Troy Corser harmadik helyezésével a tavaly alakult csapat először állhatott dobogóra a világbajnokságon, mi több Ruben Xaus is remekelt; eddigi legjobb eredményét beállítva a hatodikként ért célba az első versenyen. Az S 1000 RR-rel induló BMW Motorrad így összesen 26 pontot szerzett a konstruktőrök bajnokságában. Mindkét versenyt az Aprilia-s Max Biaggi nyerte, az elsőt a Yamaha-s Toseland, a másodikat pedig a Suzuki-val versenyző Haslam előtt.

A második versenyen bronzérmes Troy Corser a futam után a következőket mondta: „Nagyon boldog vagyok! Remek érzés látni, hogy a befektetett kemény munka megtérül, az S 1000 RR pedig egyre jobb és jobb. A futamok között kicsit módosítottunk a beállításokon, így sokkal jobban fogott a fék, a sebességünk pedig már a legjobbakéval vetekszik. Köszönöm mindenkinek a BMW-nél!” – mondta el a versenyző.

A BMW csapatában eddigi legjobb eredményét elérő, hatodik Ruben Xaus örömmel nyilatkozott a versenyről: „Már csak 7 és fél másodperc van az első helyezett és köztem.  Az első versenyen minden tökéletesen működött, így elérhettem eddigi legjobb eredményemet a BMW S 1000 RR nyergében. Tudtam, hogy jó esélyem van a második futamon akár még jobb szereplésre is, de az első körben hátulról nekem jöttek és kiestem a versenyből. Igazán csalódott vagyok emiatt, azonban gratulálni szeretnék Troy-nak és a csapatnak, akik kiváló teljesítményt nyújtottak!” –mondta a versenyző.

Berti Hauser, a BMW Motorrad Motorsport igazgatója nehezen talált szavakat a boldogságtól: „Mit is mondhatnék? Nagy örömöt okozott nekem a csapat. Az idény célja a dobogóra való feljutás volt, és ez már a szezon elején sikerült. Mindenkinek meg kell köszönnöm, aki a maximumot adja bele ebbe a projektbe. Gratulálok Troy-nak és Ruben-nek!” – nyilatkozta a verseny után Hauser.

A remek WSBK szereplés mellett a szinte teljes egészében szériagyártású motorokkal zajló Superstock 1000 FIM kupában, a BMW Motorrad Italia csapat rekordot állított fel: a szezon eddigi összes futamát megnyerték. Ayrton Badovini négyből négyszer aratott győzelmet, Daniele Beretta pedig a dobogó harmadik fokára állhatott, ami igencsak meggyőző szereplés, és remekül demonstrálja a BMW S 1000 RR teljesítményét.



A BMW Motorrad csapata úgy érzi a tesztek meghozták eredményüket

2010. Április 26.

Assenben kétszer is a legjobb ötben végzett és összesen 22 pontot gyűjtött a konstruktőrök versenyében a BMW Team Motorrad csapata, amivel eddigi legjobb eredményüket érték el a Superbike Világbajnokságon (WSBK).

Az első versenyen Troy Corser remek rajt után az első helyről fokozatosan csúszott hátrébb, majd végül ötödik helyen végzett, kevesebb, mint három másodperccel a győztes Jonathan Rea mögött. A BMW másik pilótája, a spanyol Ruben Xaus egy baleset miatt nem folytathatta tovább az első versenyét. A második futamon mindkét versenyző kiegyensúlyozottan és stabilan motorozott, Corser ötödikként, míg Ruben tízedikként végzett. Az Assenben második leggyorsabb kört futó Corser jelenleg hetedik helyen áll a bajnokságban.

Troy Corser a verseny után a következőket mondta: „A mugelloi teszt nagyon hasznosnak bizonyult, így Assenban már úgy léptünk pályára, hogy elég magabiztosak voltunk az S 1000 RR beállításai tekintetében. Az első körben nem is kellett túl sok módosítást végeznünk, de az első gumi sajnos nem tartott ki túl sokáig. A második futamon ezért úgy döntöttünk, picit kíméljük a gumikat. Ez be is vált és sokkal kiegyensúlyozottabb köröket hoztam. Nagyon boldog vagyok, hogy egyre jobb úton járunk” – mondta el az ausztrál motoros.

Berthold Hauser, a BMW Motorrad Motorsport igazgatója a következőket tette hozzá: „A hétvégi eredmény sokkal több, mint amit reméltünk. Sokat fejlődtünk és bebizonyítottuk, hogy közel vagyunk az élbolyhoz. Nagyon büszke vagyok az egész csapat munkájára”.

Superstock 1000 FIM Kupa

A Superstock 1000 FIM Kupa, asseni versenyén a BMW S 1000 RR-rel versenyző olasz, Ayrton Badovini háromból a harmadik versenyét is megnyerte, így ezzel a maximális 75 ponttal vezeti a bajnokságot Davide Giugliano (45 pont) és Maxime Barrier (40 pont) előtt. A gyártók versenyében a BMW 75 ponttal vezet a Honda előtt (53 pont).

Superstock 1000 FIM Kupa

A Superstock 1000 FIM Kupa a Superbike Világbajnokság (WSBK) kiegészítő versenysorozata. A szabályok hasonlóak a Superbike Világbajnokságéhoz azzal a fő különbséggel, hogy a motorokon semmilyen teljesítménynövelő változtatás sem megengedett, így légyegében a nagyközönség által is megvásárolható, gyári gépekkel szállnak versenybe a pilóták.



A bajor gyári csapat eddigi legjobb WSBK eredményét érte el az ausztrál versenyző

2010. Április 12.

Negyedik lett a Superbike Világbajnokság (WSBK) hétvégi, valenciai futamának első versenyén a BMW S 1000 RR-rel induló Troy Corser. Az ausztrál versenyző ezzel a BMW Motorrad gyári csapatának eddigi legjobb eredményét érte el. Az első versenyt a Suzukival versenyző, angol Haslam nyerte, a másodikat pedig a Ducati-s, japán Haga.

A BMW gyári csapatának korábbi legjobb eredménye a tavalyi brno-i versenyen szintén Corser által elért 5. helyezés volt. A versenyző boldogan nyilatkozott a futam után: „Az első verseny fantasztikus volt. Úgy érzem ez már a csapathoz méltó teljesítmény, az S 1000 RR pedig egyszerűen remekül szerepelt, a beállításokat is sikerült jól eltalálni. A második versenyt sajnos egy baleset miatt félbeszakították, amikor pont a 12. helyen álltam. Ennek ellenére az egész csapat együtt örül a fantasztikus 4. helynek!” – mondta el a versenyző.

A BMW Motorrad Motorsport csapat másik tagja, Ruben Xaus az első versenyen a 12., a másodikon pedig a 11. helyen ért célba.



A BMW Motorrad Italy versenyzője nyerte a portimao-i versenyt

2010. Április 1.

Kiválóan debütált a BMW Motorrad Italy a Superstock 1000 FIM Kupán, ugyanis az S 1000 RR-el induló Ayrton Badovini nyerte a március 28-án, Portimao-ban rendezett első futamot. Az izgalmakban bővelkedő verseny Badovini és legnagyobb riválisa, a francia Maxime Berger (Honda) küzdelmét hozta. Az első körökben az olasz BMW-s, majd a harmadik körtől francia vetélytársa vezette a versenyt. Ezután még többször váltották egymást az élen, végül Badovini mindössze 2,7 másodperccel ért célba a Honda-val versenyző Berger előtt.

Superstock 1000_Portimao_1

A BMW S 1000 RR-rel induló Badovini boldogan nyilatkozott a verseny után: „Nagyon kemény futam volt, mivel Berger rengeteget fejlődött a tesztidőszak óta. Minden tapasztalatomat latba kellett vetnem, hogy végül nyerjek. A motorom meggyőző teljesítményt nyújtott, ám biztos vagyok benne, hogy a finomhangolások még többet tudnak majd kihozni belőle a következő futamokon” – mondta el a 25 ponttal a bajnokság élén álló győztes.

Superstock 1000_Portimao_2

A Superstock 1000 FIM Kupa a Superbike Világbajnokság (WSBK) kiegészítő versenysorozata. A szabályok hasonlóak a Superbike Világbajnokságéhoz azzal a fő különbséggel, hogy a motorokon semmilyen teljesítménynövelő változtatás sem megengedett, így légyegében a nagyközönség által is megvásárolható, gyári gépekkel szállnak versenybe a pilóták. A kupa következő állomása április 9-11. között a Spanyol Nagydíj lesz, amelyet a valenciai pályán rendeznek majd.

 

Superstock 1000 FIM Kupa

1. futam végeredmény (2010. március 28. Portimao)

1. Badovini A. (BMW S1000 RR) 21'18.245 (155,193 kph) - 2. Berger M. (Honda CBR1000RR) 2.744 - 3. Baz L. (Yamaha YZF R1) 13.154 - 4. Barrier S. (BMW S1000 RR) 13.800 - 5. Bussolotti M. (Honda CBR1000RR) 15.304 - 6. La Marra E. (Honda CBR1000RR) 15.861 - 7. Giugliano D

A bajnokság  állása 1 futam után:

1. Badovini 25 pont - 2. Berger 20 pont - 3. Baz 16 pont - 4. Barrier 13  pont - 5. Bussolotti 11 pont 

Konstruktőrök bajnoksága: 

1. BMW 25 pont - 2. Honda 20 pont - 3. Yamaha 16 pont - 4. Suzuki 9 pont - 5. Kawasaki 7 pont



A Reitwagen BMW Team gyári támogatást is kap a felkészüléshez

2010. Február 1.

Ruben Xaus és Troy Corser után újabb versenyzők bizonyíthatnak a BMW S 1000 RR nyergében a 2010-es Superbike Világbajnokságon (WSBK).  A Reitwagen BMW Team elnevezésű csapat kétéves szerződést kötött a kétszeres szupersport világbajnok, Andrew Pitt-tel, és az eddig 47 WSBK futamot teljesítő Roland Resch-sel. A két motoros már meg is kezdte az első teszteket sorozatgyártású BMW S 1000 RR motorokon, a Sydney közelében fekvő Easter Creek elnevezésű pályán.

A 2001-es és 2008-as év szupersport világbajnoka, Andrew Pitt gyorsan megtalálta saját ritmusát az új versenygépen és néhány kör után már 3 másodperccel közelítette meg a 3,5 kilométer hosszú pálya szériamotorral tartott rekordját: „Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen motivált és szenvedélyes csapattal folytathatom a WSBK küzdelmeit. Várom az új BMW S 1000 RR-el kapcsolatos kihívásokat, és motiváltabb vagyok, mint valaha. Keményen dolgozom majd, hogy a következő 2 év jól sikerüljön. A motor paraméterei és eredményei alapján teljesen versenyképes, alig várom, hogy a versenyváltozatot is kipróbálhassam” – nyilatkozta a 33 éves versenyző.

A Reitwagen BMW Team az első nem gyári különítmény, amely a BMW S 1000 RR-rel vág neki a Superbike Világbajnokságnak. A csapat segítséget kap a felkészüléshez a bajor gyártótól, amelynek keretében a motort egy erre szakosodott műhelyben készítik fel a BMW gyár területén. A két versenyző részt vesz a WSBK szezon előtti háromnapos tesztjén is, amit február 22. és 24. között tartanak a portimao-i pályán.